Hajózni szükséges, élni nem.
(Pompeius Magnus mondta a hajósoknak, akik a búza lerakodása után nem akartak kievezni a kikötőből. A hivatás sokszor az életet is megköveteli, pl. a pap, az orvos a ragályos beteghez is elmegy.)
Ez benne maradt vázlatban:
"Na, csak megörökítem, hogy megmaradjon. Ma mondták meg hivatalosan is, hogy ki vagyunk baszva. Mármint a főni meg én. Viktor marad. El vagyok szomorodva, mert mentálhigiénés szükségletem az, hogy társalogjak a sötétséggel, ami belőle árad.
Itt oldalt feljön egy kis kép, szopós szájú ribanc, örvendezve közli a banneren, hogy frissült az editor meg további újdonságok várnak rám. Mesés. Eddig is kurva jó kis módosítások voltak."
Oh, most látom, hogy már szavazni is lehet. Ez úgy kellett, mint egy falat kenyér.
Összefoglalva:
Már nem dolgozunk (a Főni és én) annak a megbízónak, mint eddig, de maradtunk az ügynökségnél. Most új ügyfelekkel dolgozom, nagyok, strapásak. Kicsit izgalmasabb. Mondhatjuk úgy is, hogy ugyanaz a szar, csak több órában, de ez legalább nem agyhalál.
Írhatnék vicceseket, de jelen pillanatban a kis seggem, mint egy tűzhányó, úgy ég. Két dologtól lehet, mondta a nőgyógyász. Vagy felfáztam vagy elkaptam valami szart. Fogok venni a női wc-be fertőtlenítőt. Mert komolyan...
Én nézem azokat a nőket, akikkel együtt dolgozom. Tiszták, normálisak, kedvesek. Mégis, marad olyan szarcsík a budi alján, hogy egy Jumbo jet nem hagy ilyen féknyomot a kifutón, de komolyan. Melyik csinál ilyet? Melyik hugyozza telibemellé a budit?! Könyörgöm!
Akartam már írni arról, hogy szerintem a férfi wc ezerszer gusztusosabb, mint a női. A nők undorítóak. Az egyik wc-papírtartón pl. vérnyomok vannak. Hát bazdmeg. Ha úgy húzod ki a tamponodat, hogy az galaktikus pályára áll, nem gond, de utána töröld már le a kondenzt. Aztán nyilván összehugyozzák a wc-ülőkét. Mert nem ül rá senki, ami érthető, mert mindenki összehugyozza. Van, hogy a wc körül is pisis minden. Tök gusztustalan.
Jó, én meg a másik véglet vagyok. Itthon a villanykapcsolókat és a kilincseket _is_ fertőtlenítem, pedig csak szinte én használom a fürdőszobát.
Szóval nincsen frenetikus jó kedvem, de lassan gondolom majd hat a szteroidos izé.
Járok sportozni.
- Hová? Hová?
- Sietek ma!
- Nyújtani kellene... mondja az edző, mert majd ő biztos jobban tudja.
- Persze, persze.
Két napja amúgy is úgy járok, mint akinek van valami vagány trippere, de egy segg- és lábedzés után, nyújtás nélkül.
Általában reggel sportozok. Egyrészt az jó az inzulin-felvételnek, másrészt meg akkor van rá időm. Háhá! Akkor van rá időm, mi? Ülök az ágy szélén... hajnal egykor még dolgoztam. Fél ötkor még megálmodtam egy hibát, javítottam. Hatkor "van időm". Ülök, gecire szét vagyok hullva. Felveszem a sportdresszt, amit előző este kikészítek, különben nem fogok elindulni. Leérek a terembe. Kapok egy lakatot meg egy kulcsot. Nyilván nem vagoyk magamnál, az első üres szekrényre rámegyek, függetlenül a számától, bebaszom a cuccot, bezárom az ajtót és visszamegyek háromszor: zsebkendő, szemüveg lerakása, telefon kivétele, füles kivétele, pénztárca kivétele, másik lábamra is (!) zokni húzása (!). Majd edzés után üveges szemekkel meredés a már teli öltözőre, hogy geci... melyik lehetett az én szekrényem? Számokban amúgy is jó vagyok. Nyilván úgy próbálgatni a kulcsokat, hogy félig teli az öltöző, hát úgy elég necces. Ilyenkor félhülyének tetetem magamat és egésznek látszom. Már megszoktak. Nem szól senki. Tudják, hogy nem ismerem (?!) a számokat és random rakom be valahova a ruháimat.
Hétfőnként tai chi-ra járok. Na az maszek. 2 órás az egész és a huszadik percnél - ami még bőven a bemelegítés - már szét vagyok esve a gecibe. Vannak gyakorlatok, amik fejlesztik az egyensúlyérzékemet - ezeknél nagyon délcegen szoktam kalimpálni és vannak olyanok is, amelyek összehangolják a két agyféltekém működését. Ezt nekem nem kell csinálnom, ők is hozott anyagból dolgoznak.
Amúgy tényleg jó, azt képzelem, hogy én is olyan kecsesen csinálom a darut, mint a két kis gyerektestű tanárnőm de a valóság valami olyasmi lehet, hogy én gyakorlatilag a vizilovat csinálom kb. Képzeljetek el két nagyon nyugodt, halk szavú, mosolygós kis nőt. Aztán jövök én a guriga testemmel, a harsány hangommal, a ripacskodó mindenemmel. Na hát kell nekik egy félóra mire ezt elkushítják belőlem. Csoda, hogy nem basztak még ki. Szerintem, amikor elhagyom a termet, akkor előveszik a box-zsákokat és püfölik, őszinte odaadással.
Folytatódik az ikonfestés. A tanárom azt mondta, hogy nem merte bent hagyni a kartonra festett próba ikonomat, mert félt, hogy meglátja a dékán és letiltja a gecibe az egész kurzust.
Vegyem ezt kritikának?
Máskülönben világi jókat mulatunk, nagyon szeretem a tanáromat. Kurva jófej. Elnézi, hogy nagyjából az egyetlen vagyok, aki nem tud rajzolni/festeni, semmi ilyesmit. Mondjuk a humorom az példátlanul maszek ott is.
Na az van még, hogy le vagyok gatyásodva anyagilag. Így szeretném megkérni az összes tehetős barátomat, hogy végrendelkezzen a javamra, majd hunyogasson el nagy számban és sürgősséggel. Persze, fogom sajnálni a társaságukat, Bora Borán majd megemlékezünk róluk Viktorral. Aki szintén egy szar csóró, mint én és nagyon vágyunk arra, hogy kurvára meggazdagodjunk. Jó, akkor legyen a Balatonnál egy kis vityillónk. Csak mert majd itt menne a morgás, hogy rögtön Bora Bora. Faszom, mindegy, kibirom a Balcsin is. De dolgozni nem akarok már! Csak olvasgatni. Kivizsgáltatni magamat minden héten. Meg délelőttönként - figyeled, nem hajnalok hajnalán! - sportozgatni, aztán ledőlni, majd a szolgák feltálalják az ebédet és utána megint kicsit ledőlni.
Amúgy, kurvára kivan a faszom a téllel (horgolt cipő megvan?):
Vágyom már könnyebb ruhákra (megén a melleimet bámulod, te malac!):
Na adjatok pénzt puszit és mehettek odébb, nincs itt semmi látnivaló!
Viktorral ismét együttdolgozunk! Eljött utánunk! Lesz sztori bőven, kitartás! :)
