Az élet nem más, mint utazás a halál felé.
Zsibbadunk.
Viktor fetreng a székén, teljesen szét van csúszva. (Kicsit lázas, kezdenek a hörgői begyulladni.) Kis értelmetlen nézelődés után megszólal:
- Szeretnék nyaktól lefele megbénulni. Mert az lenne az egyedüli dolog, ami nem fárasztana ki.
Nyaktól felfelé már béna.
Utána urnakoporsókat (urna, ami koporsónak néz ki) nézeget a neten. Szoktunk ajánlatokat kapni, miszerint late-night shopping targoncavásár, utolsó darabok a vakondriasztóból, ismét engedélyezték az egyik kínai gyártónak a kőbányászatot, így ismét beindul a sírkőgyártás, hurrá, most rendeljünk, mert akciós az is.
Nézegeti tehát az urnakoporsókat.
- Szeretnél urnakoporsót Karácsonyra? - kérdezi.
- Nem.
- ... de nem kell belefeküdni? Használhatnád ékszerdoboznak!
Rettentes... gondolta, hogy majd így belegöndörödök az urnába?
Halottak napja.
- Szerintem idén kimegyek a temetőbe - mondom egy haveromnak.
- Lefekszel, hátha...?
Mesélem Viktornak - próbálok valami együttérzést kicsikarni belőle - erre ő:
- Most már olyan vékony vagy, beleférnél az Anyukád által akciósan vásárolt fél sírhelybe.
Így.
