HTML

No hug

Friss topikok

Linkblog

Discere non est vitiosum, sed ignorare.

2011.11.22. 12:21 nohug

Nem a tanulás szégyen, hanem a tudatlanság.

Szóval ha így vesszük, akkor szégyenteljes dolgokat művelek általában.

Valamelyik rendezvényünkre kellett venni ezt-azt és az IKEA-ban terveztük ezeket beszerezni. Viktornak mondtam, hogy jöjjön már el erősítésnek, mert egyrészt szeretem, ha fél a kocsiban, másrészt meg majd segít tájékozódni. Mert ugye a XI. kerületből kell eljutnunk a budaörsi ikea-ba (faszom se fogja nyomkodni a shiftet). Kinéztem szépen a gugli térképen, faszásan ki is nyomtattam, nagy peckesen levonultunk a kocsiba, beülünk. Térkép a nyomtatóban kamillázik, faszom. Na semmi baj, hát csak megtalálom már az Egérutat, az nem téma. Viktor persze fosondárézott ezen egy sort, de fontostalannak ítéltem. Jó, hát így elindultam toronyiránt a rengetegbe, ahogy éreztem na ez bazdmeg, ez az ÉRZEM, hogy erre kell menni, ezzel szopjuk be mindig, és egyszer csak egy ipartelepen találtuk magunkat, valami sínek után... Jó, oké, nem kell a pánik, mindjárt megoldom, szépen megfordultunk, de valami fosondáré sittes telepen közlekedtünk és mentem, amerre éreztem (!), hogy na erre jó lesz. Hallod, hát szembejött valami töltés. Töltés bazzeg, hol vagyunk már, vidéken?! Mindegy, ne fossál Viktor, aki ekkor már sikoltozott. Jó, aztán valahogy visszakeveredtünk a Kelenföldi pályaudvarhoz, onnan meg már tudtam az utat az Örs vezér téri ikea-hoz, aztán jólvan, szarok már rá, odamentünk.

Na de ez eléggé dicstelen volt és idegesített a történet. Rá egy hónapra ismét ikea menet, mondom Viktornak, hogy na jöjjön, fél napja a kurva térképet memorizálom, lesz itt odatalálás dögivel. Délelőtt 10-kor indultunk és így félve megjegyzi, hogy neki 13 órakor egy meeting-en részt kell vennie. Ezt egyértelműen bizalmatlanságnak éltem meg, fájt. Pedig... pedig... olllyan pipecül odataláltam, hogy csak na! Egyből! Gyakorlatilag 10 percre van a melóhelyünktől a budaörsi ikea. Volt nagy öröm meg minden, szépen bevásároltunk mindent, ahogy kellett. Feszültem, hogy mennyire jó vagyok. Kocsiba be, Auchan-nál kis bizonytalankodás, hogy most mi faszom ez a dupla körforgalom meg hol vagyok? Viktor kezdi a kis remegést, én skubizok ezerrel. Semmi gond, ki van írva, hogy Centrum. Megyünk arra, kicsit gyanús, mert nem nagyon kanyarodik ez rá az autópályára valahogy. Mindegy, hosszú ez az autópálya felvezető... gyanús, gyanús.... egyik oldalon szemétkupacok, másik oldalon vastagon kurvák. Mondom Viktornak, hogy te lehet eltévedtünk már megint, te mit gondolsz? Végszóra feltűnt szemből a sárga busz, Viktor meg vonyított úgy röhögött és telefonálásba kezdett, miszerint biztos nem ér oda a meetingre.
Semmi ok nem volt aggodalomra, mert Érdet pl. teljesen stabilan felismertem - egy időben az ottani cukrászdába bérletem volt, azért vagyok ilyen szép sovány - és onnan már gyerekjáték volt visszajutni a céghez.

Az az én bajom, hogy tereptárgyak segítségével tudok tájékozódni, de ha még nem jártam arra, akkor mi van?! Jó, persze GPS (van valahol otthon), de van térképem! Múltkor megint eltévedtünk és Viktorka előkaparta a kocsiból, aztán félórát óbégatott, mert kicsit régi a térkép. Az Europark bevásárlóközpont még úgy van feltüntetve, hogy "épülő bevásárlóközpont". Mindegy, sose halunk meg! :)

2 komment

Címkék: ikea viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://freehug.blog.hu/api/trackback/id/tr663403176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doncii · http://doncii.blogspot.com 2011.11.22. 17:04:59

Mi lenne, ha Viktor megtanulna terkepet olvasni? :) Amugy "Welcome back!" - varjuk a kovetkezot.
süti beállítások módosítása