Amíg élek remélek.
Nincs sok újdonság, leszámítva, hogy Viktor kész van.
Szokásos sűrű, sötét homály.
Nézelődöm mindenféle kreatív oldalakon, ahol pl. őszi falevelekből csinálnak gyönyörű rózsákat, amelyek nagyjából két nap múlva a rohadás, elmúlásra emlékeztető szagát, produkálják majd. Azért elmélázok.
- Viktor, kézimunkázzunk!
- "Úgy?"
Beával megbeszéljük, hogy gyakorlatilag hasonlítunk valamelyik modellre (nem emlékszem már rá, hogy melyikre). Egymást túllicitálva hazudozunk egymásnak, hogy milyen szépek vagyunk, amikor is Viktor megszólal:
- Ja, hasonlítotok rá, Nektek is van melletek.
Viktor felröhög, majd rám néz és mondja ilyenkor már tudom, hogy biztos valami korszakalkotó ötlet jön:
- Várjál, mondom komolyan. - Itt megint röhög egy sort, várok.
- Nem kell ajándékba egy ló? - Röhög megint egy sort.
- Szerinted?
- Hát járhatnál lovon kocsival az irodába!
- ???
- Vagymi betuszkolnád a kocsiba vagy... ez lehet nem is olyan jó ötlet.
Máskülönben, köszönöm kérdéseteket, még mindig rosszul vagyok. Majd egyszer csak megjavulok.
Ezen a képen pedig Viktor kis béka. Természetesen én vagyok Stitch, amit pedig a kezeimben tartok, az nem mustár, hanem fegyverek. Szal, szeretném, ha mindenki tudná továbbra is a helyét. Mert, habár meg vagyok gyöngülve, de még lélegzem.
