Egy ember legyen szent a másik előtt.
Mindenkiben megbecsülni az emberi méltóságot.
"Parázna vagy, mondom neked, parázna,
- hallgass, míg végére jutok! -
de szíved alján embertelen árva,
s magad vagy, ki ezt elsőnek tudod."
(Pilinszky János: Mondom neked - részlet)
Viktorkámba már megint csak hányni jár a lélek.
Múlt héten ugatérozva köhögött. Köpködte százszámra mit száz, ezer a baktériumos vírusokat a levegőbe, úgy kellett leszoknom a légzésről, hogy ne haljak bele. A hétre újat talált ki, mert mindig kell valami mutatvány. Most taknyadzik. Drága Barátom szortyog, szityog, frontyog, hörög, trombitál, fújkál, kurvaanyázik és egyéb entitásokat vesz hiába a szájára. Na de ő is Isten báránykája. De az. Tagadja, de az. Egyszer majd leírom részleteiben az ebéd utáni "klerikális ötpercünket". Én elkezdek óbégatva zsoltárt énekelni, amék úgy kezdődik, hogy "Máááááriiiaaaa, Máááááááárrriiiiiaaaaaa...", ennyit tudok összvissz a szövegéből, de azt stabilan hozom amikor is ő elkezdi vadul a telefonján keresni a felvevő gombot, akkor bekussolok. Aztán előveszem az Újszövetséget és keresek valamit, ami illik rá, vagy az adott helyzetre - előtte nyilván undorítóskodtunk. Felolvasom a kiszemelt részt, miközben tiltakozik és vitatkozik egyvégtében. Eközben az Úr bennünket a karjában visz, míg a Főnit (értsd: Főnök) azért ordas módon beszopatta velünk. Szegény Főni, néha csak ül, tenyerébe támasztja azt a szép fejit és sóhajtozik. "Zártosztály, ez zártosztály. Ezt nem hiszem el." Igazán, néha úgy neki tud keseredni. Persze, azért ő is tetűláda.
Viktor harákolva küzd a levegőért, együttérzően tanulom! segítő szakember leszek! megkérdezem:
- Most akkor meghalsz már?
- Jaj, majd nagyon fogok hiányozni, amikor már nem leszek, mert ebbe tuti belehalok.
- Viktor - mondja a Főni is együttérzően - mire átköltözünk a másik irodába találd ki! Feleslegesen ne pakoljunk!
Öhöhöhöhö... embert ilyen gyorsan nem érte még el a feltámadás, mint Viktort és délcegen kicsapva a krematórium ajtaját rögtön félórát lamentált a hiányáról, meghogy az urnáját hova tegyük az új irodában. Persze, ott lesz nyilván. Oh, bazdmeg, jön a tavasz, akkor van ingyenes krematórium látogatás. Nem, próbaégetés nincs. Viktor 3 éve kapacitál, hogy menjünk el. Hipochonder vagyok, ha meglátnám, hogy tiszta por az egész, akkor fix, hogy nem halnék meg, mert engem koszos helyre még halálomba se! Meg még összekeveredne a primőr hamvam valami senkiházi jöttment porával.
Éles témaváltás:
Icével barchobázunk, mondom neki, hogy gondoltam valamire, kérdezz:
- Élőlény?
- Nem.
- Akkor Dalek. - Ez a Dalek, ez valami sótartó jellegű akármicsoda valami sorozatból, az egyik keze wc-pumpa, a másik meg habverő. Egyszer belementem vele ebbe a témába, háromnegyedóra múlva bármit megadtam volna, hogy elhallgasson. Az a kútfő, amékkel ez rendelkezik és amit arra használhatna, hogy emberéleteket mentsen, fejlesszen nekem óccsó sztetoszkópot, MRI-t, CT-t, EKG-t (ez utóbbit tudna csinálni, de mondta, hogy nem csinál, mert egész este nézegetném és két percenként kapnék infarktust, ha a görbe megrezzen... mármint nyilván nem az egyenes csíkra hajtok, hanem a szabályos kis púpokra.), szóval mindezek helyett valami fos sorozatnak az összes Dalekjellegű borzasztóságát fel tudja sorolni, szín, szag és forma szerint. Mit tettem vele? Mit tettem?
Kérdezz, szólítom ismét játékra:
- Tárgy?
- Igen.
- Akkor Cyberman.
Jó, kész, atombomba-érettek vagyunk.
Tanulok egyetemen, hogy egyszer csak terapeutaként dolgozhassak. Ez azzal jár együtt, hogy a társas kapcsolataimba is beszivárog a non-direktív segítő beszélgetés, kicsi kognitív terápia, egyéb segítő technikák. Önkéntelenül, idővel elmúlik, azt mondják. Beszélgetünk Icével.
- Eszterék akartak valami beöltözős bulit csinálni, ahol mindenkinek kötelező beöltözni valami jelmezbe.
- Uhum. - szól hozzá értelmesen.
- Felhő lennél? Az akartál lenni legutóbb valamilyen beöltözős party-n.
- Nem.
- Miért nem? Történt valami? Ért valami behatás, ami miatt nem akarsz már felhő lenni?
- Igen.
- Mi történt? Elmeséled... ? - itt vált a hangom, vált az agyam, az érzéseim, hangolódni kezdek.
- Eszembe jutott, hogy Yogi Bear akarok lenni.
Kis csend. Hangolódok ismét és professzionálisan megterapeutalizálom a szituációt.
- Elmész te a faszomba a Yogi Bear-rel együtt.
Szerintem húsz percig biztosan röhögtem. :)
Az UPC kémkedik. Van ilyen doboz, kitelepítették ide nekem. Sose kapcsolom be, de ő néha magától bekapcsolódik és olyankor az UPC kémkedik utánam. Kémfotókat is készít, ebben is egészen biztos vagyok. A doboznak nincsen kamerája, de kicsire nem adunk. Az NSA ide is betette a lábát. Most pedig a guglival fordítják erősen a blogomat! Mit meg nem teszek a népszerűségért. Mondjuk az is lehet, hogy patch-eket küldenek központilag a dobozokba, de szerintem inkább kémkednek, szinte tök biztos vagyok benne!
Máskülönben szorongok, rendeznem kellene a soraimat, újradefiniálni magamat és hagyni, hogy csak úgy legyek.
Csütörtökön megyek inzulinrezisztencia mérésre. A nőgyógyász elküldött, mert zsíroshurkának ítélt. Pedig benne volt minden reménységem, mert megkért, hogy vetkőzzek le. Így múlik el a világ dicsősége.
Hawking kitalálta, hogy mégsincsenek fekete lyukak. Elmegy a faszba, vagy legalább próbálkozzon az arrafele tendálással. Féléve gondolkozom azon, hogy hova lesznek a fekete lyukak, ha elpárolognak. Nem jöttem rá. Feleslegesen dolgozott csodálatos elmém.
Hülyék vagytok, küldjetek pénzt, szeretek mindenkit. :)
Ma egész nap azon merengtem és pánikoltam, hogy a grépfrutlé, amit minden nap iszok, felerősíti egyes szívgyógyszerek hatását és gyakorlatilag olyan, mintha tízszeres adagot vennél be az adott gyógyszerből. (Csak bizonyos gyógyszercsoportokra igaz.) Aztán elámultam, hogy azért még eléggé életben vagyok, ahhoz képest, hogy két hónapja literszám ürítem a bürökpoharat. Szellemileg igen termékeny napom van, illusztrálom.
