Szeretettel és türelemmel
Fekszik Viktor szétomolva a székében. Se kép, se hang. Se nála, se nálam. Mintha nyílna az ajtó.
- Jön valaki? - kérdezi.
Nézek ostobán, nem tudom értelmezni a kérdést.
- Mert akkor összeszedem az arcomat. Érted már nem is a gondolatait szedi össze, hanem egyáltalán az arcát. Mióta a város szívében dolgozunk és nem az égbekiáltó pusztaságban, azóta atomtompák vagyunk. Volt, személyenként, két-két lobotómiánk, minimum.
Odaslattyog drága barátom a klímához, majd boldogan felkiált:
- Megszűnt a folyás!
- Na igen, gondolom nem mindennapos öröm ez tenálad.
Mennyire gusztustalanok vagyunk, mert persze nyihározva röhögünk az ostobaságunkon.
Ha már gusztustalanság... fogszabályzóval hányni gáz, fosni is, de ott viszonylag kevés szerephez jut a fogszabi.
Még fáj a hasam, meg már elajándékoztam ismét a hímzőkosaramat ötvenkét helyre, szóval lehet még ebből egy tisztességes, végső, roppant megalázó halál. Update: így két hét elteltével még mindig szorványosan fosok, de még mindig nincs köze a fogszabályzómhoz. Update: négy hét múlva is fosok, pompás.
Ülünk az irodában, azon merengek hangosan, hogy mekkora szar könyv már Coelho, A Piedra folyó partján ültem és sírtam. Mielőtt... igen, olvastam. Viktor csak fél füllel figyel, de mivel nagyon empatikus, engem meg különösen szeret és féltőn óv, hát odaszól: - Ne sírjál bazdmeg!
Aztán rámnéz, gondolom csekkázza, hogy bőgök-e még, amikor is látja, hogy az arcom megnyúlt és geci értetlenül bámulok magam elé. Megnyugszik, minden üzemszerűen működik.
Valamék nap gondolkoztam azon, hogy kellene sütni valami sütit, de kurva meleg van a lakásban. Találtam is rögtön egy receptet, aminek elkészítése nekem klasszén menne, már csak a rutin miatt is.
Viktor húzza végre szépen haza a belét, pont jó is már, mert rettentes volt a magaviselkedése egész nap. Még az utolsó öt perc megerőltető, mert a legújabb kistáskájába szar se fér bele, de legalább szép. Így hát teljes meggyőződéssel ordítja vagy a ragtapasznak, amit próbált begyűrködni vagy a táskájának, hogy "TE FÉREG!". Vagy nekem?
Aztán voltunk a DM-ben, mert megint kellett a rekreálódás. Vonszoljuk magunkat a kis gyerekkocsival nyilván. Viktor leragad a pinarészlegen, as usual, én meg assetom hol vagyok, csak lézengek. Szellőzünk, lézengünk. Szerintem szart se vettünk, csak tologattuk a kiskocsit meg szakértettünk. Visszaérünk a munkahelyünkre, leülünk, megpihenünk, mert a rekreálódás és az a 100 méter, amit a DM-ig és vissza meg kellett tennünk, na hát az már valami... mikor is Viktor ábrándosan felsóhajt.
- Láttam a DM-ben gátápoló krémet!
Komolyan, százon ver rám bazzeg, annyira vágja, hogy milyen varázslatok vannak a DM-ben pinára.
Hogy vagyok?
Az élet zajlik. Eléggé rázós időszak ez, sok gonddal még több jóval, aztán megint gonddal. Ezért kell kapaszkodni, hogy még egy kicsit, még egy kicsit és mindjárt jó lesz minden.
Mintha kéne' egy hónaljgyanta...
Mostanában sokszor vagyok behullva, mint a szar.
Néha ordítanék, hogy elég legyen, ennyit és ne többet.
Mintha az ág is húzna néha.
Próbálok olyan lenni, mint a többiek, hátha akkor jobb lesz.
Aztán maradok tisztelettel:
Lesz jobb is.
