HTML

No hug

Friss topikok

Linkblog

Caritate et patientia

2014.08.13. 10:21 nohug

 Szeretettel és türelemmel

Fekszik Viktor szétomolva a székében. Se kép, se hang. Se nála, se nálam. Mintha nyílna az ajtó.
- Jön valaki? - kérdezi.
Nézek ostobán, nem tudom értelmezni a kérdést.
- Mert akkor összeszedem az arcomat. Érted már nem is a gondolatait szedi össze, hanem egyáltalán az arcát. Mióta a város szívében dolgozunk és nem az égbekiáltó pusztaságban, azóta atomtompák vagyunk. Volt, személyenként, két-két lobotómiánk, minimum.

Odaslattyog drága barátom a klímához, majd boldogan felkiált:
- Megszűnt a folyás!
- Na igen, gondolom nem mindennapos öröm ez tenálad.
Mennyire gusztustalanok vagyunk, mert persze nyihározva röhögünk az ostobaságunkon.

Ha már gusztustalanság... fogszabályzóval hányni gáz, fosni is, de ott viszonylag kevés szerephez jut a fogszabi.
Még fáj a hasam, meg már elajándékoztam ismét a hímzőkosaramat ötvenkét helyre, szóval lehet még ebből egy tisztességes, végső, roppant megalázó halál. Update: így két hét elteltével még mindig szorványosan fosok, de még mindig nincs köze a fogszabályzómhoz. Update: négy hét múlva is fosok, pompás.

Ülünk az irodában, azon merengek hangosan, hogy mekkora szar könyv már Coelho, A Piedra folyó partján ültem és sírtam. Mielőtt... igen, olvastam. Viktor csak fél füllel figyel, de mivel nagyon empatikus, engem meg különösen szeret és féltőn óv, hát odaszól: - Ne sírjál bazdmeg!
Aztán rámnéz, gondolom csekkázza, hogy bőgök-e még, amikor is látja, hogy az arcom megnyúlt és geci értetlenül bámulok magam elé. Megnyugszik, minden üzemszerűen működik.

Valamék nap gondolkoztam azon, hogy kellene sütni valami sütit, de kurva meleg van a lakásban. Találtam is rögtön egy receptet, aminek elkészítése nekem klasszén menne, már csak a rutin miatt is.

sutemeny.jpg

 

 Viktor húzza végre szépen haza a belét, pont jó is már, mert rettentes volt a magaviselkedése egész nap. Még az utolsó öt perc megerőltető, mert a legújabb kistáskájába szar se fér bele, de legalább szép. Így hát teljes meggyőződéssel ordítja vagy a ragtapasznak, amit próbált begyűrködni vagy a táskájának, hogy "TE FÉREG!". Vagy nekem?

Aztán voltunk a DM-ben, mert megint kellett a rekreálódás. Vonszoljuk magunkat a kis gyerekkocsival nyilván. Viktor leragad a pinarészlegen, as usual, én meg assetom hol vagyok, csak lézengek. Szellőzünk, lézengünk. Szerintem szart se vettünk, csak tologattuk a kiskocsit meg szakértettünk. Visszaérünk a munkahelyünkre, leülünk, megpihenünk, mert a rekreálódás és az a 100 méter, amit a DM-ig és vissza meg kellett tennünk, na hát az már valami... mikor is Viktor ábrándosan felsóhajt.
- Láttam a DM-ben gátápoló krémet!
Komolyan, százon ver rám bazzeg, annyira vágja, hogy milyen varázslatok vannak a DM-ben pinára.

Hogy vagyok?

Az élet zajlik. Eléggé rázós időszak ez, sok gonddal még több jóval, aztán megint gonddal. Ezért kell kapaszkodni, hogy még egy kicsit, még egy kicsit és mindjárt jó lesz minden.

logomajom.jpg

 Mintha kéne' egy hónaljgyanta...

 Mostanában sokszor vagyok behullva, mint a szar.

behullva.jpg

 Néha ordítanék, hogy elég legyen, ennyit és ne többet.

eleg.jpg

Mintha az ág is húzna néha.

esik.jpg

Próbálok olyan lenni, mint a többiek, hátha akkor jobb lesz.

cicaszurikata.jpg

Aztán maradok tisztelettel:

gecirenem.jpg

Lesz jobb is.

 

Szólj hozzá!

Albus aut ater sit, nescio. (Cicero)

2014.06.23. 17:02 nohug

Fehér-e vagy fekete, nem tudom.

Szombat reggel elaludtam. Ami normális lenne, de jött hozzám B barátom, a szikkadt testére kellett új ruhát venni. Szaktanácsadónak hívott, ami meg ugye természetes. Előtte a lakást kicsit kitakarítottam, hogy mégse legyen már teli bolhával, miegymással.
Viszont a konditerembe muszáj volt lemennem még mielőtt elindultunk, égett a pofám meg egyáltalán, ez már az a méret, hogy egyszerre két futópadon futkározok.
Rohanásban voltam, felvettem valami textilt, írtam B-nek, hogy késsen fél órát, mert megcsúsztam az idővel és kezemben a sportcuccommal meg a szemeteszacskóval lerongyoltam. 8 perc alatt odaértem a konditeremhez és akkor vettem észre, hogy bazzeg, a szemeteszsák nálam maradt.
Ember még nem próbálkozott olyan természetesen állni a szemeteszsákkal, mint én. Délcegen, nem ám megalázottan. Hanem, mint a kőszáli sas vagy kecske vagy mi a fasz, szakállam lengedezett a szélben.
Jó, az ordas kellemetlen volt, amikor begyűrtem az öltözőszekrénybe a szemeteszsákot. Igen? Okoskodsz? Hova raktam volna, hova a faszba? Minden kuka olyan az öltőzőkben, hogy a tamponodat is negyedbe kell harapnod, hogy beférjen. Kurvára nincsenek ezek felkészülve semmire sem. Begyűrtem, aztán végignyúltam a padon és azon gondolkoztam, hogyan lehetek tényleg, de tényleg ennyire kretén.
Kikoslattam a terembe, 36 perc után gyakorlatilag letámolyogtam a futópadról és eléggé nagy szarnak éreztem magamat. Megint feküdtem egy sort az öltőzőben a padon, hogy kevésbé szédüljek. Egyedüli vigaszom az volt, hogy kifelé is végig kellett délcegeskednem a szemeteszsákkal.

 

Na, de tegnapelőtt vagy mikor, autót kellett szerelnem. Mert az úgy volt, hogy közlekedtem csibészesen a twingivel, amikor is látom, hogy a kilóméteróra nem mutatja az első számjegyét a sebességemnek. Na ennek már fele sem tréfa, hogy érintkezési gond van. Azt ütögetéssel meg lehet szerelni. Vezeti és ütögetni egyszerre = önkéntelen sávváltás, ordítozás, hogy "te miért nem nézel bazdmeg, csak nekem kell nézni? én most autót szerelek, nem érek rá állandóan nézelődni, neked meg csak az lenne a dolgod. Te. Fasz."

Itt láthatjátok a kmórát, az a középső, sötét humpli az. Nem én rajzoltam bele a nyilakat, különben nem a szélrózsa minden irányába mutatna, hallgassál már el.

kmora.jpg

Szóval az ütögetés piros lámpánál tökéletes. Leszámítva, hogy akkor 0 a sebességed és kevésbé látszik az első számjegy. Ám, ha elég kitartó vagy, akkor püfölöd a műszerfalat legalább 5 percig, majd aztán realizálod ezt a tényt. Eléggé rá bírsz csodálkozni arra, hogy hogy a faszba vagy képes egyedül levegőt venni...
Öljetek meg és küldjetek pénzt!

bamba.jpg

18+
Múltkor eléggé tavasz volt. Tomboltak bennem a hormonok. Egészen vágyölő, amikor előkeresed a vibrátorodat és a letekeredett végéből kiesnek az elemek és reájabaszkódnak a lábadujjára. Csak mondom. Kurvák vére, patakokban!

Hosszú idő után, először volt nagyon jó a hétvége. Feltöltődtem és látok új lehetőségeket magam előtt. Ehun is van kérem a hozzátartozó majomfotográfia. Ez a kurva nagy pozitívkodás minnyá elmúlik és újraindul - loopolva - a vinnyogásos panaszkodás, nyugalom!

omm.jpg

 

Akarok megint sütni vagy főzni valamit. Bár igen gyér a konyhai ellátottságom, de amit én sütök, ahhoz lehet elég is.

Ja igen, feltették a fogszabályzómat is a felső fogsoromra. Már tudok köpködés nélkül beszélni, de a sípoló hang még jelentkezik néha. Annyira nem is csúf és annyira nem is látszik. Az első három nap volt vacak.

Hold me for awhile.

holdme.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Amare et servire

2014.06.01. 18:07 nohug

Szeretni és szolgálni.

Normális vajon?

19:44 <nevetos> csibra kemkedik a kutyaja utan
19:44 <nevetos> live cam
19:45 <nevetos> szerintem egesz nap ot fogom kukkolni
19:48 <i`yyy> ahelyett, hogy kiallnal az eb maganelethez valo jogai mellett
19:48 <i`yyy> onos erdekekbol befekszel az etikatlansag pajzstetves matracaba.
19:48 <i`yyy> szep.

Vettem bútorokat az új albérletembe. Ja igen, mert költözöm. Kicsi meg minden, de remélem, hogy maszek lesz. A bútorokat ice és wigyori fogja összerakni. Majd megírom a kis történetünket. Ice már most ordít, holott még közelében sem volt a bútoroknak. Az ikeaban mondtam a faszinak, hogy egy hét múlva megrendelem az összerakást úgyis, addig hagyom a gyerekeket játszani.

Viktorral kicsit nyűgösek vagyunk mostanában. Sikoltozva tudnánk egymás haját tépni, mindenféle okból kifolyólag. A nagy nyávogás közepette lementünk a DM-be rekreálódni. Ilyenkor megnézzük a pacsmagokat, Viktor mindig az extrém pinaosztályon köt ki, vadul érdeklődik és értekezéseket folytat a pinafelszerelésekkel kapcsolatban. Kendők, meg betétek stb., ért hozzá nagyon. Aztán tanácsot is ad, hogy miket kellene vennem.
Nyervákolok a semmi miatt, vonszolom magamat a bolton keresztül, van minden bajom. Ordítva kérem, hogy puszilja meg a lábujjamat - nyilván, hatalmas lábujjfájdalmam lehetett. Szarik rá, ordítok tovább, zeng a majdnem üres bolt.
- Puszild már meg a lábujjamat, nagyon fáj, értsd már meg... - hangzik fel panaszos sírásom.
- Puszilja meg a fasz, nem képzeled.
- De így hajolj... hallod, így hajoljá... így haljál meg! - sipítom sántikálva.
Megáll a levegőben, meg az a pár lézengő vásárló is.
- Jójó, nem úgy értettem, azt akartam mondani, hogy hajoljál le, aztán valahogy az lett belőle, hogy haljál meg.
Innentől kezdve, a jugó cigányokat megszégyenítő visongás volt, hogy én a halálát akarom, mikor ő kedves meg aranyos és .... blabla... Vállalhatatlanok voltunk megint. Ki is takarodtunk viszonylag gyorsan. Előtte még helyretoltuk a gyerek-bevásárlókocsit, mert nyilván én mindig azt választom, nem a felnőttet.

 Beszélgetünk arról, hogy ki mennyire kényszeres nem jól használom itt ezt a fogalmat, de szarok rá. Viktor mondja, hogy ő a gyógyszereket sorban nyomogatja ki. Mondom én össze-vissza. Néz, hitetlenkedik. Na de, na de... mondom rá a választ, hogy de bizony, igen.
Nem szomorú ez vajon? Hogy ez a témánk, hogy a gyógyszert ki milyen sorrendben nyomogatja ki? Két vén fasz.

Június közepén felrakják a felső fogsoromra a fogszabályzót. Viktor teljesen be van szarva, hogy miből fogunk akkor meggazdagodni. Mintha a fogszabályzótlan életből annyira megvastagodtunk volna - átvitt értelemben.
- Mindegy, majd eladunk a bizarr kategóriában. Szopógép.
Ennyit képes hozzátenni empatikailag.

A fentieket már régebben írtam. Ma (is) képekkel mesélem el, hogy milyen elképesztően érdekes dolgok estek meg velem.

Voltam fodrásznál. Sikerült úgy levágnia a hajamat, mintha egy döglött denevér teste lenne a fejemen. Szinte boldog vagyok. Kb. így nézek ki, csak én egy kék plüsst szorongatok.

fodrasz.jpg

 

Lassan elvonszolom a testemet a tornaterembe. Biztosan jó lesz. Majd fogok én is nyújtani a végén, mert az fontos! Ne a mellemet bámuljad már, de tényleg! Mekkora paraszt vagy! Azért, elismerem, hogy hasonlóan ehhez, nekem is bitang ismerkedős a testem!

gym.jpg

Folytatom a kliensmunkát, ami a megborított egyensúlyommal elég nehéz. Remélem, hogy hasznukra vagyok, de tényleg. Igyekszem!

road.jpg

Oh bazdmeg, elfelejtettem a virágládába virágokat venni.

viraggorilla.jpg

Mostanában mindent elfelejtek. Azt mondják, hogy ez normális. Ez együtt jár ezzel a fos autoimmun-betegséggel, amit összeszedtem. Állítólag jobb lesz, ha beáll a gyógyszer végül. Jó lenne, tök örülnék, ha tudnám, hova parkoltam az autóval és végre megtalálnám. heh, hogy szerel már a kishaver a képen, mi? :)

majomauto.jpg

A legutolsót meg azért, mert aranyos kép.

Küldjetek pénzt!

babakoala.jpg

Majd legközelebb lesz vidámság, meg minden.

Szólj hozzá!

A konyhából írok

2014.04.07. 21:15 nohug

Ismét görények vagytok.

Meg fosok is. Gyáva fosok.

Mert, aki bátor, kreatív, innovatív. Az belerakja az összetevőket a tálba. Mindet, nem válogat.

Aztán elolvassa a recept többi részét.

Most itthagyom az egészet a gecibe, mert mindjárt ordítok bazdmeg.

Majd fogom válogatni a tojásfehérjét meg a sárgáját, nem? Hülyék.

Mint az állatok?!??!

Tök kész vagyok idegrendszerileg. Hülyék.
Küldjetek pénzt! :)

manki.jpg

A RECEPT:

http://divany.hu/alapkonyha/2014/04/06/gyorsan_valami_finomat_tejfolpite/

 

Szólj hozzá!

Bene qui latuit, bene vixit

2014.03.25. 20:58 nohug

 Aki jól rejtőzködött, jól élt.

Mondom már a Marcika barátomnak, hogy
- Hallod, vegyél már egy kurva törpetacskót, hát nem hiszem már el, hogy képtelen vagy egy törpetacskót venni. De szálkásszőrűt vegyél, mert a szálkásszőrű az őrült nagy kafaság. Az komoly, cilinder és óralánc, kötelező tartozék, nem extra!
- Vennék és Flakonnak hívnám.
- Minek?
- Flakonnak.
- Ne basszál már fel és mennétek az állatorvoshoz és mikor kérdezi az asszisztens, hogy hogy hívják a kutyust, akkor közlöd, hogy Flakon?
- Mér' ne? A macska oltási könyvébe is be van írva, hogy Neve: Műsor.

Ma van az első nap, hogy szabin van. Innentől meredeken szokott a szellemi színvonal lefele zuhanni, a beszélgetéseink méla révedéses zsákutcákba vezetnek. Nem vénnek való vidék lesz ez a hét.

 

Még mindig próbálunk tisztességesen meggazdagodni. Ami Viktor olvasatában azt jelenti, hogy majd az én puncimon fog élősködni. Tetű. Látszik, hogy a másik térfélen focizik és a punciról csak misztikumba hajló, ködös gondolatai vannak.
- Valami faszit kellene összeszedned, - mondja - aki külföldön dolgozik és küldi neked haza a pénzt!
- Hallod ezt nagyon szeretném, ez eddig is kurvára bejött nekem.
- Ja, télleg! - röhög - Jó, majd nem te leszel a projektvezető!
Mekkora geci dög. :)

Vett magának tavaly novemberben egy biciklit. Persze, be volt baszva a kis barinőjével, amikor is betolták a céges bringatárolóba. Most jön a tavasz és mondja, hogy hajdihó faszszopók kellene ott vidéken Csepelen lakik még mindig, oda már autópályamatrica kell bringázni és milyen jó lenne. Mondom, hogy akkor talán tekerjél haza a kis bicikliddel.
- Ja, azt nem.
- ??
- Hát van rajta kosár!
- Innye bazdmeg, attól még lehet, hogy lehet tekerni, ez olyan. Mert pl. nekem szokott sikerülni, akkor is ha rajta van a kosaram a bringámon!
- Nem képzeled! Mennyire kínosan néznék ki kosárral!
- Mert, amúgy milyen a bringa?
Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik. (Arany János: A walesi bárdok - részlet)
- Oh bazdmeg, nem tudom.
Nézek rá meredten. - Mi az, hogy nem tudod, hogy hogy néz ki?
- Hát nem tudom, be voltam baszva, mikor vettem és csak betettem, de azt hiszem, hogy lezártam és a kulcs megvan!
- Az elég jó, mert kb. negyven bringa van lezárva, élmény lesz a kulcsot próbálgatni a szar zárakba. Milyen a színe?
- Szürke. Ja nem. Kék! Vagy lehet, hogy fekete. Ja, nem biztos, mert sötét volt, amikor toltuk.
- Oké, akkor csak a kosár biztos?
- Igen.
Na, Viktor így vesz bringát. Gondosan átnézi, mérlegel és dönt.
Megtaláltuk amúgy. :)

Jó, én meg elhagyom a kocsit itt-ott. Most ez nem akkora szám. Bemegyek vele dolgozni, leparkolom és aztán elfelejtem két napra, hogy tulképpen autóval mentem hétfőn. Igen, itt jön kis izé... hogy de bazzeg, hova parkoltam?! Meg akkor van kis pánik, amikor elfelejtem, hogy a munkahelyemnél hagytam és keresem a lakás közelében. Jó, mással is megtörténik ez.
Aki kretén és alulról veri a 80-as IQ-t, meg kilóban is.

A lovakat lelövik, ugye?

A rossz vérképeredmény egy várható, nem túl fényes UH eredményt hozott. Még vár rám két vérvétel és április 18-án kiértékelik az összes leletemet, aztán megmondják, hogy mi legyen. A jobb karomnál szétdurrantották a legutóbbi műsorszámnál a vénámat és úgy nézek ki, mint egy tehetségtelen drogos.

A klienseimet változatlanul szeretem. Nagyon sokat tanulok tőlük. Nagyon szépen dolgoznak magukkal, bátrak, én pedig szerencsés vagyok velük. Érdekes látni azt a mintázatot, amit "szaknyelven" transzgenerációs bullshit-nek hívnak, látni azt, hogy létezik. Egyelőre szkeptikus vagyok, nem hiszem el, hiába látom.
Sokat olvasok, tanulok. Néha, megtelik a lelkem, megtelik az agyam, olyankor szellőztetnem kell. Most ez van.
Lezárult vasárnap a művészeti terápiám, ami legalább annyira megterhelő volt, mint a legutóbbi önismereti pszichodráma csoport. Nem gondoltam volna, azt hittem - kis ráhagyással - hogy majd kifestőzünk. Aztán radíroztam arccal a betont. :)

Kell mentálhigiénés projektet csinálnom. Nem egyszerű, annyi minden jut eszembe, annyi ötletem van, de
"Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz
Végül egy erős akarat?
Hiszen magyar, oláh, szláv bánat
Mindigre egy bánat marad." (Ady Endre: Magyar jakobinus dala - részlet)

Tanulok ikonfestészetet. Most, a legjobb dolog az életemben. Közelebb érzem magamhoz Istent, hálás vagyok.
Jó, azért elmondom, hogy a pácolás még csak-csak de bazzeg. A nyúlenyvezés (!), az valami geci büdös. Ráadásul, amikor feszítem a táblára a vásznat, akkor megint nyúlenyvezni kell! Érted, egy halott nyúl kifőzőtt bőrének levével simogatom a táblára a vásznat. Meg a tenyeremmel. A két tenyeremmel! Eztán jönnek az alabástrom rétegek - állítólag azok még ennél is büdösebbek. Viszont, megtaláltam, hogy mit szeretnék a táblámra festeni. Majd megmutatom, ha jól viselkedtek.

Mára ennyi, jók legyetek és küldjetek pénzt!

Mostanában utazni vágyom. Nagyon, de tényleg.

monkeytravel.jpg

Elrepülnék valahova, ahol jó lenni.

mankirepul.jpg

 

De nem hideg helyre! Fasz kivan már a kabáttól.

kabatosmajom.jpg

Jó, kórház legyen a közelben. Biztos, ami biztos - mondja a hipochonder, szorongó énem.

babamanki.jpg

Teljes szívemből olyan helyre vágyom, ahol szabadon kiteljesedhet valódi önmagam.

tetuzesmanki.jpg

 

Szólj hozzá!

Animae scrinium est servitus

2014.03.13. 18:12 nohug

A szolgaság a lélek börtöne.

"Igyekszem többé semmihez sem odaragadni. Koldusnak lenni nehéz, de jó..." (Hamvas Béla)

Bedugult a fülem. Hisztériás vagyok tőle erősen.

Mit tudnék mesélni nektek? Viktorral nem vagyunk normálisak.

Úgy kezdődött, hogy szerintem a Szürke Patás az maszek egy szám. Zséda énekli. Borzasztó kurva szar. Elképesztően fos, imádom! Úgy gondoltam, hogy megörvendeztetem Viktort ezzel a zeneművel és elkezdtem youtube-on nyomatni full hangerővel loopolva, ahogy a nagymenők csinálják.
Hallod, erre keresett porszívó és hajszárító hangot a youtube-on és azt tolta csutka hangerőn. Versenyeztünk, aztán megsértődtem, hogy nem tiszteli a muzsikát, amit szállítok és többé nem is játszom le neki (most is ez megy, ő meg tolja a porszívóhangot). Mekkora szemét.

Beszélgetünk valamiről és kurvás módon fel van háborodva. Nyálfröcsögtetve ordít a drága. Idézem:
"Ha még egyszer a szememhez vágja, akkor hozzávágok egy sodródeszkát!"
Nincs képzavar persze.

Volt nagy projekt - jelzem, még mindig nem tudtuk megoldani - miszerint loptunk egy USB elosztót és akkor most hátha meg tudjuk oldani - öt év után - hogy nyomtassunk. Na nézegetjük a lyukakat és hamar rájövünk, hogy itten van kis probléma. Merthogy van apa meg anya meg a faszom tudja milyen lyuk. Na sebaj, Viktor felkaptat az internetre és Főnivel nekiállnak kábeleket rendelni. Már a regisztráció sem sikerül, idézem: "A városnévvel vannak bajaink!" Itt még toppon voltam, toltam is ötezerrel: Budapest. Aztán tompulás, egy idő múlva tapintható a csend. Rájövök, hogy tőlem várnak választ, még cseng a fülemben az utolsó mondatuk.
- 20 méter, erősítővel!!!
Nézek rájuk és adekvát a kérdés: - 50 méter?
Senki nem ért semmit.

Mondom neki, hogy nagyon jó könyvet olvasok most. Kérdezi, hogy miről szól? Mondom a szégyenkutatásról, erre ő: - Ez valami új sértés? Az. Hozzáértő. Az.

Idézek a következő feljegyzésemből:
"Nem hiszem, hogy úgy éreztem a heréd." - Ezt ő mondta nekem, de nem tudom, hogy milyen kontextusban és mikor. Amúgy, minden rendben ezzel.

Új mantrája van. Sikítófrászt kapok tőle, mert három percenként hangzik fel. Így szól:
- Ha szerettél volna, akkor most nem itt tartanánk.

- Viktor, megtennéd, hogy kinyomtatod nekem a szerződést? Átküldtem.
- Ha szerettél volna, akkor most nem itt tartanánk.
- Hol együnk? Ja várjál, én rendeltem kaját. Te mit eszel?
Szipog: - Ha szerettél volna, akkor most nem itt tartanánk.
- Viktor, lejössz velem a Sparba?
Kicsi, halk szipogás: - Ha szerettél volna, akkor most nem itt tartanánk.
- HÁT HOL A VAK GECIBEN TARTANÁNK? HOL?
- Ha szerettél volna, akkor most nem itt tartanánk. Már kiabálsz is velem! Haza is megyek az Anyukámhoz és iszunk egy pálinkát!
Szívlapát.


Vérremenő vitát folytatunk arról, hogy a borsófőzelék fehér vagy piros. Nyilván ordítok, hogy fehér, mert minél inkább sakál, annál inkább igazam van. Mire ő is ordít:
- A fehér az a geci, drágám, az a geci.
Ülünk és meredünk magunk elé, vihorászunk, átlagos munkanap.

Most sietek, egyelőre ennyi.

 

lost.jpg

 

Amúgy: süt a Nap, élvezem.

majom.jpg

 

Legközelebb írjak arról, hogyan szoktam elveszíteni az autót és arról, hogy Viktornak biciklije van!

Nem volt időm átnézni. :)

Szólj hozzá!

Homo sacra res homini

2014.01.27. 21:24 nohug

Egy ember legyen szent a másik előtt.
Mindenkiben megbecsülni az emberi méltóságot.

"Parázna vagy, mondom neked, parázna,
- hallgass, míg végére jutok! -
de szíved alján embertelen árva,
s magad vagy, ki ezt elsőnek tudod."

(Pilinszky János: Mondom neked - részlet)

Viktorkámba már megint csak hányni jár a lélek.
Múlt héten ugatérozva köhögött. Köpködte százszámra mit száz, ezer a baktériumos vírusokat a levegőbe, úgy kellett leszoknom a légzésről, hogy ne haljak bele. A hétre újat talált ki, mert mindig kell valami mutatvány. Most taknyadzik. Drága Barátom szortyog, szityog, frontyog, hörög, trombitál, fújkál, kurvaanyázik és egyéb entitásokat vesz hiába a szájára. Na de ő is Isten báránykája. De az. Tagadja, de az. Egyszer majd leírom részleteiben az ebéd utáni "klerikális ötpercünket". Én elkezdek óbégatva zsoltárt énekelni, amék úgy kezdődik, hogy "Máááááriiiaaaa, Máááááááárrriiiiiaaaaaa...", ennyit tudok összvissz a szövegéből, de azt stabilan hozom amikor is ő elkezdi vadul a telefonján keresni a felvevő gombot, akkor bekussolok. Aztán előveszem az Újszövetséget és keresek valamit, ami illik rá, vagy az adott helyzetre - előtte nyilván undorítóskodtunk. Felolvasom a kiszemelt részt, miközben tiltakozik és vitatkozik egyvégtében. Eközben az Úr bennünket a karjában visz, míg a Főnit (értsd: Főnök) azért ordas módon beszopatta velünk. Szegény Főni, néha csak ül, tenyerébe támasztja azt a szép fejit és sóhajtozik. "Zártosztály, ez zártosztály. Ezt nem hiszem el." Igazán, néha úgy neki tud keseredni. Persze, azért ő is tetűláda.
Viktor harákolva küzd a levegőért, együttérzően tanulom! segítő szakember leszek! megkérdezem:
- Most akkor meghalsz már?
- Jaj, majd nagyon fogok hiányozni, amikor már nem leszek, mert ebbe tuti belehalok.
- Viktor - mondja a Főni is együttérzően - mire átköltözünk a másik irodába találd ki! Feleslegesen ne pakoljunk!
Öhöhöhöhö... embert ilyen gyorsan nem érte még el a feltámadás, mint Viktort és délcegen kicsapva a krematórium ajtaját rögtön félórát lamentált a hiányáról, meghogy az urnáját hova tegyük az új irodában. Persze, ott lesz nyilván. Oh, bazdmeg, jön a tavasz, akkor van ingyenes krematórium látogatás. Nem, próbaégetés nincs. Viktor 3 éve kapacitál, hogy menjünk el. Hipochonder vagyok, ha meglátnám, hogy tiszta por az egész, akkor fix, hogy nem halnék meg, mert engem koszos helyre még halálomba se! Meg még összekeveredne a primőr hamvam valami senkiházi jöttment porával.

Éles témaváltás:

Icével barchobázunk, mondom neki, hogy gondoltam valamire, kérdezz:
- Élőlény?
- Nem.
- Akkor Dalek. - Ez a Dalek, ez valami sótartó jellegű akármicsoda valami sorozatból, az egyik keze wc-pumpa, a másik meg habverő. Egyszer belementem vele ebbe a témába, háromnegyedóra múlva bármit megadtam volna, hogy elhallgasson. Az a kútfő, amékkel ez rendelkezik és amit arra használhatna, hogy emberéleteket mentsen, fejlesszen nekem óccsó sztetoszkópot, MRI-t, CT-t, EKG-t (ez utóbbit tudna csinálni, de mondta, hogy nem csinál, mert egész este nézegetném és két percenként kapnék infarktust, ha a görbe megrezzen... mármint nyilván nem az egyenes csíkra hajtok, hanem a szabályos kis púpokra.), szóval mindezek helyett valami fos sorozatnak az összes Dalekjellegű borzasztóságát fel tudja sorolni, szín, szag és forma szerint. Mit tettem vele? Mit tettem?

Kérdezz, szólítom ismét játékra:
- Tárgy?
- Igen.
- Akkor Cyberman.
Jó, kész, atombomba-érettek vagyunk.

Tanulok egyetemen, hogy egyszer csak terapeutaként dolgozhassak. Ez azzal jár együtt, hogy a társas kapcsolataimba is beszivárog a non-direktív segítő beszélgetés, kicsi kognitív terápia, egyéb segítő technikák. Önkéntelenül, idővel elmúlik, azt mondják. Beszélgetünk Icével.
- Eszterék akartak valami beöltözős bulit csinálni, ahol mindenkinek kötelező beöltözni valami jelmezbe.
- Uhum. - szól hozzá értelmesen.
- Felhő lennél? Az akartál lenni legutóbb valamilyen beöltözős party-n.
- Nem.
- Miért nem? Történt valami? Ért valami behatás, ami miatt nem akarsz már felhő lenni?
- Igen.
- Mi történt? Elmeséled... ? - itt vált a hangom, vált az agyam, az érzéseim, hangolódni kezdek.
- Eszembe jutott, hogy Yogi Bear akarok lenni.
Kis csend. Hangolódok ismét és professzionálisan megterapeutalizálom a szituációt.
- Elmész te a faszomba a Yogi Bear-rel együtt.
Szerintem húsz percig biztosan röhögtem. :)

Az UPC kémkedik. Van ilyen doboz, kitelepítették ide nekem. Sose kapcsolom be, de ő néha magától bekapcsolódik és olyankor az UPC kémkedik utánam. Kémfotókat is készít, ebben is egészen biztos vagyok. A doboznak nincsen kamerája, de kicsire nem adunk. Az NSA ide is betette a lábát. Most pedig a guglival fordítják erősen a blogomat! Mit meg nem teszek a népszerűségért. Mondjuk az is lehet, hogy patch-eket küldenek központilag a dobozokba, de szerintem inkább kémkednek, szinte tök biztos vagyok benne!

Máskülönben szorongok, rendeznem kellene a soraimat, újradefiniálni magamat és hagyni, hogy csak úgy legyek.
Csütörtökön megyek inzulinrezisztencia mérésre. A nőgyógyász elküldött, mert zsíroshurkának ítélt. Pedig benne volt minden reménységem, mert megkért, hogy vetkőzzek le. Így múlik el a világ dicsősége.

Hawking kitalálta, hogy mégsincsenek fekete lyukak. Elmegy a faszba, vagy legalább próbálkozzon az arrafele tendálással. Féléve gondolkozom azon, hogy hova lesznek a fekete lyukak, ha elpárolognak. Nem jöttem rá. Feleslegesen dolgozott csodálatos elmém.

Hülyék vagytok, küldjetek pénzt, szeretek mindenkit. :)

Ma egész nap azon merengtem és pánikoltam, hogy a grépfrutlé, amit minden nap iszok, felerősíti egyes szívgyógyszerek hatását és gyakorlatilag olyan, mintha tízszeres adagot vennél be az adott gyógyszerből. (Csak bizonyos gyógyszercsoportokra igaz.) Aztán elámultam, hogy azért még eléggé életben vagyok, ahhoz képest, hogy két hónapja literszám ürítem a bürökpoharat. Szellemileg igen termékeny napom van, illusztrálom.

mankiszaj.jpg

Szólj hozzá!

Absque labore gravi nequeunt consueta repelli

2014.01.16. 17:00 nohug

Komoly erőfeszítés nélkül a megszokást nem lehet legyőzni.

A postban csapongok, azt se tudom mi merre. Mint mindig. 

Ismét világraszóló meggazdagodási terveink vannak Viktorral. Ő nyilván úgy igazgatja a dolgokat, hogy én dolgozzak, ő meg majd válogat a firenzei villák közül. Ühüm.
Akár hízelgőnek is gondolhatnám, hogy még mindig a testemből akar pénzt kovácsolni, de azért, köcsög.
- Na és akkor, de csak képzeld el, - kezdi a témát valamelyik nap - ha mindenkitől 100 000 Ft-ot kérnénk el egy óráért. - Rám néz, legyint. - Jó, annyit azért nem lehetne elkérni érted, na de...
- Elmész a picsába, primőr vagyok, csak most éppen kövér, de kurva jó fej. Attól még biztos van aki pont ezt szereti! - biztatom magamat szánalmasan. 
- Aha... - és forgatja bazdmeg a szemeit.
Túlképpen nem mertem ide leírni a legújabb piaci rést, amit a pornóiparban felfedeztünk - legalábbis számunkra felfedezetlen - ez a műtős-szex. Amit én azért is élveznék, mert ugye minden műszer helyben lenne, bármiféle műtét elvégzéséhez! Hah', a hipochonderek álma. 

Elhatároztam, hogy veszek magamnak egy sztetoszkópot. Szegény hipochonder vízzel főz, nyilván CT-t vennék, abban aludnék, ha tudnék. Vagy olyan mágnesest, az jó derékfájdalmakra is, láttam a Top Shop-ban. Mágneses derékaljnak használnám. Na szóval, abból baj nem lehet, mármint a sztetoszkópból. Aztán végighallgatom a testem zörejeit. Majd beszámolok később, beszartok olyan profin diagnosztizálok majd mindenféle prosztatarákot magamon. Mielőtt elmentem megtanulni búvárkodni, gondosan végigtanulmányoztam az orvosi fórumokat. Ott írták, hogy gyulladt prosztatával ne búvárkodjál. Nagyon figyelek erre azóta is!
Persze, rajtatok is hallgatóznék, nem vagyok önző.
Ha fizettek érte.  

Ezt a részt nem fogjátok érteni, mi sem értjük:
Viktorral tárgyalunk valami teljesen lényegtelen témáról, mint általában, és valami könyvet akar emlegetni...
- Tudod, tudod mán... mi az a nő mán... az az Esmeralda a Notre Dame-ban! - nézek rá
- Nem Isaura? Az volt a vak, vagymi. - szólok hozzá a témához teljesen adekvát módon. - Nem a Big Ben-re gondolsz?
Hogy mi lehetett a téma? Vagy a könyv? Hogy kerül bele a Notre Dame, vagy a Big Ben? Fogalmunk sincs róla, 3 perc önfeledt világtalanság az életünkben. 

- Szeretsz még? - kérdezi Viktor és vár - Most nem kell só! Mert nyilván én vagyok a menzás néni és minden szar van a fiókomban amúgy.
- Akkor igen.

Mondom a kulturális toprongynak, hogy nagyon szép az Imádság megfáradtaknak című vers. Néz és kérdez:
- Urnaközelben? Úgy érted?
Ennyit tudott hozzáfűzni a nemes vonalú érzéseimhez.

Diétázom. Mert úgy nézek ki, mint egy alfa nőstény víziló. Nagyon jól megy. Mindenkit gyűlölök és sunyiban lejárok a BK-be chilis sajtot zabálni. 
Álldogálunk a Burger King pénztáránál, lamentálok azon, hogy ordas dagadt vagyok. Viktor bólogat, majd megszólal:
- Fogytam megint fél kilót. Szarás nélkül!
- Oh, mennyire gyűlöllek.
- Lehet rákos vagyok? - kérdezi. 
- Szerintem igen, szülinapodra kemo-t szervezzek?
- Ja ne, hadd fogyjak! 
Most megettem a chilis szart és persze fáj a gyomrom, pont, mint előtte, de legalább azt gondolhatom, hogy ez nem a fekély, vagy a rák, hanem a chilis szar.

Olvasok arról, hogyan is kellene diétázni:
1. Ne egyél szénhidrátot, egyáltalán, mert az lerakódik.
2. Egyél szénhidrátot, mert az kell az agyműködésnek, enélkül elhülyülsz. Mi a fasz lenne velem, ha nem ennék?
3. Ne egyél cukrot, mert az felnyomja az inzulinszintedet, ami majd megint szénhidrátot követel.
4. Egyél cukrot, de csak nyírfacukrot. Ha nyírfacukrot eszel, akkor fosni fogsz ez így van - majd félsz az általános hasráktól -, steviát egyél, mert az nem bomlik le a szervezetben, így nem hizlal vagy esetleg PVC-t is ehetsz, az sem hizlal, vagy polifoam-ot esetleg bolhaszart. Egyél gyümölcscukrot, mert abból kevesebb kell, mint a fehér, gyilkos cukorból. Gyümölcscukrot ne egyél, mert az 100%-ban felszívódik és zsírként rakódik le. Szőlőcukor? Hülye vagy? Nyálkahártyán keresztül szívódik fel, mert annak már nem kell kettőbe bomlania, mint a gyümölcscukornak és az aztán odabasz a vércukorszintednek és megint jön az inzulinválasz, azt' beszarsz. Édesítőszerek? Instant halál. Méz? Még a cukornál is rosszabb, mert a glikémiás indexe lófaszjóska. 
5. Mozgás után fehérjét egyél, mert abból épül az izom, ami több kalóriát éget, mint a zsír. Viszont olyan fehérjét egyél, ami faszomtudja.
6. Hat után ne egyél semmit. Éjfélkor fekszem le. Hattól éjfélig az hat órahossza. Geci éhes vagyok 9-kor. Kibírom 10-ig, mert erős vagyok. Fogat mosok - ezt is ajánlották, mint fogyókúrás módszert, mert akkor majd sajnálni fogod "összekoszolni" a fogadat - rá negyed órára már két pofára - zabálom a megmaradt szaloncukrot, joghurtot, mandulát, kalácsot, aszalt gyümölcsöt. 
7. Bashmatibarnahéjasfaszom rizst egyél rizzsel - hogy van a szénhidráttal? Ja, hogy van ilyen szénhidrát meg olyan szénhidrát. Olyan szénhidrátot egyél, ami lassan szívódik fel. Mert akkor nem olyan durva az inzulinválasz.
8. Akármi van, fehérjeport vegyél magadhoz. Akár análisan is, tölcsérrel, öntsed magadba a fehérje port, különben nem lesz izom, hanem marad a zsír. Meg a rák, meg a rektális bebólintás a gatyába.

Mozgás:
1. Reggel mozogjál, mert az beindítja az egész napos zsírégetést, anyagcserét és az hollárihó!
2. Reggel, mozgás előtt igyál háromnegyed-egy liter vizet, mert kell, hogy híg legyen a véred, ne küzdjön a szíved annyit. 
3. Reggel ne mozogjál, szétbaszod az ízületeidet.
4. Reggel ne mozogjál, mert a tested még nincs ébren és sokkos neki.
5. Melegíts be mindig. De térdkörzést ne csinálj! Derékkörzést se! Nyilván a vállakat is csak előre-hátra mozgasd, kíméld az ízületeket. A térdedet  ne mozgasd, meg tönkremegy! 
6. Este mozogjál, mert addigra már optimálisan bemelegedtek az ízületeid. 
7. Este lehetőleg már ne mozogjál, mert nem fogsz tudni aludni és éjjel a zsírégetés sem olyan hatékony, mert a test pihen.
8. Ha túlsúlyod van, akkor ne mozogjál.
9. A mozgás szart se ér, diétázzál.
10. A diéta semmit sem ér, mozogni kell, mert különben az otromba nagy bőröd alatt majd zörögnek a csontjaid, de ha mozogsz, akkor majd ott izom feszül alatta. 
11. A szénhidrátbevitel után másfél órával mozogjál egy órát, pl. ebéd után másfél órával.
12. A kardió jó, a súlyzózás szar, mert geci gólem lesz belőled.
13. A súlyzózás nem éget zsírt, azt csak a kardió éget.
14. A kardió sem és a súlyzózás sem éget zsírt, csak az intervall kardió éget zsírt.
15. Csak a nagy súlyokkal, naponta 3 db gyakorlat elvégzése éget zsírt, az viszont 48 órán keresztül.

"- Nem vagy szar alak, ha nem mozogsz és nem .... nem diétázol, hanem életmódot váltasz, csak szimplán hülye. Nekem mindegy, hogy dagadt maradsz-e vagy sem, de akkor ne sírjál! Ja igen, és D-vitamint is szedjél!" 

Elmentek a faszomba. Heverek inkább a bálnatestemmel a kanapén, azt' szevasz. Hülyék. 

Viktor most jött meg a fogorvostól. Kérdezem, hogy milyen volt. Milyen lett volna, nyilván oltári klassz.
- Ügyes a pina.
- Nem a kezével húzta?
- Ja nem, nem a kezével. Ezzel akár fel is léphetnénk.
Vihorászunk kicsit, hogy mekkora ostoba parasztok vagyunk.
- Jó, nem bántom - mondja ő - tényleg ügyesen dolgozott, meg figyelt rám. 
- Történt valami?
- Amikor a fúróval dolgozott, akkor nem vettem levegőt.
- Nem vettél levegőt?
- Nem, mert féltem. Kérdezte, hogy rosszul vagyok-e? - Miért? - Mert egy ideje nem vett levegőt és ez aggodalommal tölt el. - mondta a csaj. 
Közben Viktorkám mutatta, ahogyan kipányvázott békaként feszül bele levegő nélkül a székbe. Ilyen bátor oroszlánnyúl ez. :) Azért büszke vagyok rá, x év nyávogás után végre elmászik és elintézi a fogorvos ügyleteket. Azért, mert talált magának egy doktornőt, akitől nem fél. Örülök neki. :)

Hogy én hogy vagyok? Megvagyok. Folyton rohanok, folyton el vagyok maradva valamivel. Aztán szorongok emiatt. Aztán szorongok más miatt. Elvágyódom és közben keresem a vágytalanságot. Vagy inkább irigylem azokat, akikben nem tombolnak, hanem szelíden jelennek meg az álmai. Nehezen viselem a kérlelhetetlenséget és szomjazom az irgalmat. Amit nem adnak ingyen és nem adnak rövid határidővel. :)

Az egyéni terápiámban van, hogy szupervíziót csinálunk, a klienseim miatt, kell néha segítség. Nagyon szépen haladnak a klienseim, dolgoznak ügyesen. Van, hogy imaginációval, képekkel dolgozunk. Elkezdtem járni művészeti terápiára is, mert egyszer majd szeretném, ha lenne ilyen lehetőség is a kezemben, szeretném megismerni. Kicsinált ordasmódon, két napig vállalhatatlan voltam. 
A héten annyi minden történt ismerőseimmel, barátaimmal is. 

A Vice President-nek gratulálok. Már nem kristálycukrot, hanem porcukrot fognak a seggedbe fújni, előre vagy lépve! :) 

Teszek fel aktuális képet még magamról, így a végén:

dagadtmajom.jpg

Rögtön a mellét nézted, mi? Meg a csücsöri kis száját! Mekkora malac vagy!

Meg egy borzasztóhős majmot is:

heromonkey.jpg

Majomfixálódás van. :)

Szólj hozzá!

Qualis rex, talis grex

2014.01.05. 17:16 nohug

Amilyen a király, olyan a nyáj.

Ti csótányok!

Akik a barátaimnak valljátok magatokat. Hogyhogy nem említettétek sohasem, hogy a Vegetában van só? Hogy élhettünk le egymás mellett ennyi évet és ezt soha, de soha nem mondtátok nekem? Nincs bennetek szégyen? Ha még egyszer felajánlja a bloghu, hogy galériát is lehet rakni a posztba, kurva nagy gyalázatot rendezek, már a faszom kényelmi funkcióival együtt. Hogy te nyomorék, ha úgy gondolod, hogy "majd csinálok egy kis répa+cukkini köretet a pulykagöcsörtök mellé" - amiket szénné égettem. Akkor nem kell tökig vegetázni a répáékat, "legyen már egy kis íze", mert utána, amikor megkóstolod, a következő dolgok történnek.
1. A tátogás.
2. Nyelvöltögetés, pont, mint a rajzfilmben. Nyelvről lekapargatás, csak azért nem, mert az már rém megalázó.
3. Ordítozva kurvaanyázás
4. Kukába kidobás, ordas sós volt. Majd megdöglöttem annyira.

Na de kétségbeesek én? Nem. Nyilvánvalóan van Dr. Oetker pizza itthon, amit magas hőfokon kell 10-15 percig sütni. Hülyék ezek, majd eszem nyersen, nem? 20 perc, aztán meglátjuk. Közben kicsit nézem a sorozatot (Psych), mert el vagyok maradva a tervvel. Végül kimegyek, mert jön be a füst.
Illusztrálom:
1.photo_2.JPG

Itt már vannak gyanús, szenesedésre utaló jelek.

2.

photo(1)_1.JPG

Itt is volt ordítozás, Dr. Oetker minden volt csak szent meg szép meg szűz nem. Tetves állat volt. Mert úgy volt megfogalmazva a piktogram a dobozon, hogy az szorongást keltett bennem és ezért szarrászénné sütöttem a picsácskába.

3. Azt hiszitek, hogy ezek után éhenhaltam? Egy szart, problémamegoldó vagyok, oké? Amilyen az életem, hát szükség is van rá ötezerrel, különben már rég kihaltam volna. Szépen lezabáltam a tetejét, így ni:

photo(2).JPG

Hülyék.


Nekem szép, hosszúszálú szemöldököm van. Göndör. Ami ortopéd szívás, mert megnő és göndörödik ide-oda, nem lehet normálisan beállítani, hiába fésülöd meg. Egy időben zseléztem. Aztán feltalálták a szemöldökzselét. Köcsögök, lenyúlták az ötletemet. Aztán egyszer a kozmetikusom szépen fogta és lenyírbálta a végét és nagyon szép lett. Azóta én is nyirbálom.
Reggel még eléggé dezorientált voltam, nyilván levágtam a picsába egy fél hektárt belőle. Álltam, ostobán meredtem magam elé, hogy "mi a fasz? Hallod, úgy nézek ki, mint Ice T vagy ki volt az a rapper gyerekkoromban". Majd fogtam magamat és lebasztam az ollót.
- BUZIK! felkiáltással.
Tehát reggel óta ti vagytok mindenért a hibásak. Ezek nem lehetnek véletlenek... kurva gyanús mindenki.

Máskülönben megvagyok, üzemelek hol jobban, hol rosszabbul. Az elmúlt napokban rosszabbul kicsit. Majd lesz jobb is.

Így érzem magamat:

sadmonkey.jpg

Viszont valójában ilyen lehetek: :)

nenimajom.jpg

2 komment

Omnia mutantur, nihil interit

2013.12.19. 13:08 nohug

Minden változik, nem pusztul el semmi.

Megérkezett a szülinapomra beígért hegedű. Gyönyörű, viccen kívül, egy szentség, csodálatos. 
Zokogva sírnál. Először, ha látnád a kis testét, másodszor, ha hallanál játszani rajta. Komolyan, ezzel a hallással, amim van, önkínzásnak számít a játékom. 

Tehát úgy kezdődött, hogy megérkezett a hegedű és oltárira be voltam rezelve, hogy akkor most mit csináljak ezzel. Hívtam nyilván icét, hogy azonnal kellene jönni, mert félelem van, leszarom, hogy dolgozik. Odavánszorog és tökéletesen értetlenül áll a dolog előtt, miszerint annyit kell csinálnia, hogy ül és nézi, hogy "játszom". Aztán, miután látszott, hogy ez elsőre nem annyira megy, így mondtam, hogy kezelje a youtube-ot már és keressen valami oktatóvideót. Talált is valami "affektáló kurvát" - hogy idézzem szavait és elkezdtük nézni a videókat. Nyilván, neki is nézni kellett, hátha én nem értem meg elsőre. Nyilván nem értettem meg elsőre. A videók általában 15 percesek, amiket az affektálós kurva csinál, amiből 13 perc az, hogy a violin is amazing meg, hogy hol lehet vásárolni amazing violin-t és kb. mennyi az ára ennek meg annak a kiegészítő felszerelésnek amit az amazing violin-hoz lehet venni.
Ice oltári lelkesen asszisztált ehhez, de nem nagyon volt választása. Első lecke az volt, hogy hogyan tartsam a vonót és hogyan kell a gyantával bekenni. Tök keverem az igeidőket már szinte egy bekezdésen belül is, nemhogy egy bejegyzésen belül... szarni rá. Nyilván, kőkemény gyantát kaptam hozzá, a csaj mondta is a videójában, hogy "kapargassuk meg valamivel a felületét". Mondom icének, hogy kapargasd már meg a felületét, addig én nézem a videót tovább. Erre elkezdett hörögni, hogy:
1. nincs itt a satuja, amibe be tudná fogni mert ez precíziós munka persze a gyantát.
2. ez olyan, mint amit forrasztáshoz használnak Érzitek mennyire releváns információ ez a megkapargatáshoz?
3. nincs itt a reszelője 
4. nincs itt a smirglije
5. nincs itt a csipesze (?! - majd szedegeti a gyanta szemöldökét is, nem?)
6. aztán, adjak neki csokit, mert kell az energia a munkához
7. adjak neki még egy csokit, mert jó munkához még több energia kell
8. adjak neki még egyet, mert az előzőnek elment a hatása, mialatt nekem úgy kellett térdenállva könyörögni minden egyes szem csokoládéért és amúgy is le van romolva testileg.
9. most gumicukrot is akar. Megvan ugye, hogy egy kis korong felületét kell megvakargatni valamivel, hogy ne legyen kemény a felülete, ahhoz van ez az ordaskurvanagy nekigyürkőzés. 

Na, meguntam a cihelődését és nekiálltam a Victorinox női kisbicskámnak a 2.5 cm hosszú pengéjével kaparászni, ami a széltől is begyengül nagyjából. Amitől jött ki a szeme, mint a csigának és "majd én elintézem" felkiáltással nekiállt. Én nem tudom milyen jatagánnal karistolta bazzeg, de gyakorlatilag komplett mészkőhegységek hulltak le a gyantakorongról, és tiszta gyantapor lett az egész fele, mert annyi maradt meg. Hogyne óbégattam volna. Mondta, hogy hallgassak el, majd megoldja. Lemosta alkohollal a poros felületet. Mert szerinte attól szuper lesz. Két napot száradt, mire már nem valami takonyállagú volt a gyanta. Most valóban nem poros, hanem kurva kemény a felülete, szóval meg kellene egy kicsit kapargatni...

Na de ignoreáltam a zavaró tényezőket és nekiláttam hegedülni. Nyikorog, nem tudom máshogy mondani. Ordas borzasztó hangja van meg persze hamis az egész. Mindegy, ritmusra megvan akkor miért nem dobolsz te nyomorult - nem is olyan rossz ötlet! készítettem is egy felvételt, majd megpróbálom felnyomkorászni ide valahogy. Azért nem teszem fel FB-ra, mert nincs rajtam melltartó. Hülye, póló van rajtam de nem akarok ötezer fasz kommentet kapni azzal kapcsolatban, hogy potmeterek viselek a mellemen. 
Játszom és hallom, hogy a G és a D is valami rettenet, próbálom hangolni kicsit és látom, hogy ez bizony nagyon lötyög. Mármint a G-húr. Nosza, hívjuk fel az ezermester barátunkat, hogy dobjon el kaszát-kapát és talpaljon ide rögtön, mert ezt bizony meg kell szerelni, a lelkesedés szikráját sem hallottam a hangjában. Ice ilyen kelletlen! Nézi, nézi, tekergeti. Mondom neki:
- Ne feszegesd, ne feszegesd! 
Baaaammmmmmmmmmmmmmmm.
Nézek rá... - Nyilvánvalóan elszakítottad a picsácskába a húrt, igaz? Idejössz, hogy segítsél és rombolsz, ugye? Szépen megkérlek, hogy próbálj óvatos lenni, erre te direkt leszaggatod. A faszt aprózod el? Hát ugráljál a hegedűn két lábbal, mit kell itt kíméleteskedni! Vagy egyszerűen üljél rá a picsácskába. - Sorjázom neki a vérszívást nagy lendülettel.
Hümmög, nézi a húrt.
- Ezt azért nem dobom ki, bármire jó lehet még!
Hallod bazdmeg, ennyi volt az összes hozzáfűznivalója. Az én bánatom? Az én fájdalmam, az lófasz meg estifény?! 
Feltűnt neki a nagy csend - gondolom ez nagyon szokatlan lehet nálam - mert ugye el voltam foglalva a hápogással, ami hangtalan és látta, hogy itt vigasztalni kell erősen, különben az Égben sem lesz csendesség.
- Ne vernyogjál már! Eddig egy húron tudtál játszani a négyből, az a hegedű 25%-a. Most maradt három húr. Javítom a statisztikádat. 

Persze, szívtam a vérét a destroy miatt. Szerzett is egyik cimborájától egy könyvet kezdő, ám tehetséges hegedűművészeknek illetve megmutatta a hegedűmet is, amire azt mondta, hogy a kis barátja, hogy nagyon-nagyon maszek kezdő hegedű és a tokja is nagyon jó. Rettentő büszke vagyok a hegedűmre. Pistinek hívják. (A tokja piros, külön szeretem, és azt is, hogy van benne hely még egy teniszütőnek is és egy labdának.) Kapott ice oktatást, hogy hogyan kell újrahúrozni és még mi mindent kell vele csinálni és hogy vannak app-ok a hangoláshoz. Nyilvánvalóan teli vagyok mindenféle csilivili lófasz hegedűs app-okkal már! Majd lesz itt még nagy zeneműsorozás meg minden! Beszartok, olyan klasszat adok elő!

Ja igen, még ezelőtt voltunk zeneboltban is ketten. Viktor szemét állat volt és nem mert eljönni velem, hiába könyörögtem neki. Én egyedül nem mertem elmenni magammal és gondoltam akkor ice megint kénytelen lesz feláldozni magát. Mondom neki, hogy két napja kerülgetem a boltot, gyere már be velem, ne legyek már egyedül béna. Kellene venni egy új húrt meg ugye új gyantát, hogy legyen mit kapargatni. Meg tán egy hangvillát is (akkor még nem tudtam, hogy van ehhez app.). Meg akkor már be is vásárolok előtte, cipeld már légy szíves a szatyraimat, igen, csak ez a hat darab szatyorka van.
Bemegyünk a porcelánboltba. Ice gyakorlatilag rögtön a földdel egyenlővé teszi a bolt első részét, nekem csak a behintem sóval mutatvány marad. A kislány aranyosan mosolyog, hátrahív bennünket. Most vagy lelőnek a gecibe mindkettőnket a pusztításért, vagy szeretnének hátul is egy felújítást.
Hátramegyünk. Ice talál egy széket, lerogy a szatyraimmal, a sapkáját csinosan feltolja a feje búbjára. Reményvesztett, rokkantnyugdíjas kőművesnek néz ki, ami nem akadályozza meg abban, hogy ne szóljon bele mindenbe és ne pampogjon, hogy "- Jó lesz az a brácsagyanta is, majd megkapargatom!" illetve "Vegyél furulyát is, vegyél már furulyát, nézd milyen jó!" Nem tanulsz bazzeg, nem tanulsz. Természetesen, közönség előtt szeretek zenélni, fogsz te még vonyítani a hegedű miatt. Update: Már gyűlöli az Öcsémet a hegedű miatt. A szomszéd is. "- G-húrt vegyél, G-húrt!" stb. Én leragadok az egyik belső kirakatnál, ahol gyerekeknek kínálnak halacskás alakú, polifoam anyagú hegedű-válltartót és azért kezdek vonyítozni. Ice előadást tart arról, hogy az A-hang az 440 Hz és társai, én megbűvölten nézem a halacskásat és ezt mantrázom, hogy nekem az kell, nekem az kell. A kislány keresi lázasan az E-hangvillát, amit az A-hangú helyett kértem persze, mert akkor már a halacskással voltam elfoglalva. Nem tudom, hogy ki lehet-e kérni a felvételt a hangzeneműboltból, de bazzeg, érdemes lenne. :) 

Érdekesség a hangvilláról: Rendszerint a C512-et alkalmazzák, mely 512 Hz frekvenciát használ hallás vizsgálathoz. C128 frekvenciát használnak a perifériális idegrendszer tesztelésére. Georg Friedrich Händel számára készített hangvilla szintén C512 hangzású volt. Forrás: Wikipédia 

Más dolgok: Járok az alapítványhoz, önkénteskedek, nagyon sokat tanulok a terapeutáktól. Legtöbbet mégis a saját klienseimtől és a velük folytatott segítő beszélgetésekből tanulok. Valamint a felvett beszélgetéseket, amikor begépelem... akkor mindig elcsodálkozom azon, mennyire kretén kérdéseket teszek fel és mennyire nem non-direktív segítő beszélgetés az egész. Tanulás. 

Járok továbbra is egyéni terápiába, ahol nagyrészt szupervíziót csinálunk. Néha azt hiszem, hogy gyávának lenni jobb volt, mint szembenézni azzal, hogy nem ismerem magamat és felvállalni jót és rosszat. Az előbbit néha sokkal nehezebb. 

Hamarosan könnyebb lesz. Ugye?

sad-monkey.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása